Táborok

Ukrajnai gyerekek táboroztatása (2022)

Augusztusban valósulhatott meg a „Fényeslitkéért” Faluvédő Közalapítvány szervezésében, az ABC Alapítvány fő támogatásával, 43 külhoni gyerek táboroztatása belföldön.

A Kárpátaljáról érkezett ukrán-magyar nemzetiségű gyerekek két turnusban érkeztek és 4-4 felejthetetlen napot tölthettek el hazánkban, melynek során strandolhattak a kisvárdai Aquacinemában, sétahajókázhattak és kipróbálhatták magukat a Rétközi-tó vízi játszótérén, meglátogathatták Európa legnagyobb állatkertjét, a Nyíregyházi Állatparkot és a Fővárosi Nagycirkusz artistái mellett számos élményelemben is részük volt a Cimeaqua Film- és Natúrparkban.

Az ABC Alapítványt a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Művészeti tábor Kendlimajorban (2021) 

Augustusban zajlott az ABC Alapítvány szervezésében a Baptista Integrációs Központ által fenttartott Családok Átmeneti Otthonában élő 9 gyermek művészeti táboroztatása a Kendlimajor Művészeti Szabadiskolában. Az esemény házgazdája, Ludvig Klára és Ludvig Zoltán nagy örömmel és élménygazdag programokkal készültek a gyerekek érkezésére.

A négynapos tábor során három képzőművész irányításával minden gyerek betekintést nyerhetett az akrill festékkel alkotás, az agyagozás és a kisplasztika faragás művészetébe, hogy végül saját alkotásaikkal hazatérve lephessék meg az őket otthon őket váró szüleiket és családtagjaikat.

A cikk a képre kattintva olvasható.